Bár már javában tart a hőség, még nem késő, hogy táplálkozásunkban is alkalmazkodjunk hozzá, azaz ellensúlyozva a környezeti felmelegedést elsősorban hűtő hatású táplálékokat fogyasszunk. Az ayurvéda kifejezetten fontosnak tartja a személyre szabott diéta kialakítását, ami nem csak saját prakritinkat, de az évszakok és klíma változását is figyelembe veszi.

Jelen cikkben tehát arra koncentrálunk, hogy az egyébként egészséges, jó emésztéssel rendelkező ember hogyan segíthetne az egyensúlya megtartásában ebben a hőségriadóban. (Amennyiben úgy érzed, hogy az emésztésed nem megfelelő, gyakran puffadsz, fáradt vagy és a székleted sem teljesen normális, akkor az itt leírtak helyett jelentkezz egy személyes felmérésre.)

A legalapvetőbb dolog nyáron, az ilyenkor uralkodó pitta, azaz leginkább a tűz és kisebb arányban a víz elemek kompenzálása. Azért fontos ez, mert főleg egy ilyen prakritivel rendelkező “tüzes” ember a kinti hatások miatt ilyenkor még tovább, azaz túlmelegszik, ami aztán gyulladásos megbetegedésekben, vérképzési-, és vérösszetételi problémákban (ekcéma és más bőrgyulladások, hasmenés/felszívódási zavar, Fe hiány, magas koleszterinszint, gyulladt torok-, vékonybél-vastagbél) jelenhet meg. Ezek az emberek kifejezetten rosszul bírják a túlzó fényt és hőt, így nekik a táplálkozás mellett egyéb életviteli szempontokat is érdemes megfogadni. Ilyenek lehetnek:

  1. Igyál meg 3-4 liter nem jeges vizet, ill. egyéb hűtő hatású folyadékokat, mint kókuszvíz, rózsavízes limonádé, borsmenta tea!

A tűz legjobb ellenszere a sok víz. Enélkül bármi más semmit sem ér!

2.  Ha rendszeresen edzel, most mindenképpen a kora reggeli, még frissítő órákban tegyed!

Nem jól teszi, aki azt hiszi, az egészségét szolgálja a déli vagy koradélutáni órákban történő futással. Ne használd ki a testedet az elméd hatalmával!

3.  Járj úszni, és minél többet lógj vizes helyeken!

Még egyszer: frissítő víz, víz, víz, és persze nem a 38-40 fokos termálvizes..

4. Áztass hideg vízbe egy fejkendőt, és kicsavarva, gyakran cserélve tartsd a fejeden, tarkódon!

Az agyi vérkeringés intenzitása révén a fej a legforróbb testrészünk, ezért legalább itt biztosítsuk a hűtési lehetőségeket. Vizes fejkendő felé a kerben elsődrangú ötlet a szalmakalap.

5. Ha van légkondid, használd okosan!

Hűtsd le a szobát, mielőtt hazaérnél, s ne akkor fújd be a hideg levegőt, amikor te is otthon vagy. Aktívabb időszakban optimális az átlagos szobahőrmérséklet (22-24 C fok), de az alváshoz ideális esetben ennél hidegebb, kb. 19 fokos környezetet teremtsünk. Légkondi helyett behűtheted az ágyneműket, pizsamát is.

6. Kerüld a napot!

Bolond, akinek melege van, és a napon ücsörög.

7. Használj napszemüveget!

Bár meglepne, ha egy fényérzékeny, tűz típusú egyén ezt elfelejtené. A túlzó fény és UV roncsolja a pitta doshához (nyárhoz, tűzhöz, égetési folyamatokhoz tartozó energetika) tartozó érzékszervünket, a szemünket is. Hűthetjük jégmaszkkal, kígyóuborkával, vagy mégjobb, esténként pár csepp langyos ghível is.

8. Kerüld a túlzottan olajos, olajban sült ételeket!

Az olaj fűt, használj kevesebbet! Hogy minimalizáld a belső hőemelkedést, használj hűtő(bb) hatású, hidegen sajtolt kókusz-, vagy napraforgó olajat!

9. Kerüld a csípős ételeket és az alkoholt

- a leghátrányosabbak között a röviditalokkal, érlelt vörösborokat!

10. Ne hagyd, hogy felbosszantsanak!

A meleg mellett a düh rossz hatással van a szintén pitta szervként besorolt májra is. Hagyd, hogy dudáljanak, hagyd, hogy beszóljanak, és őszintén hagyd, hogy hidegen hagyjon -, ahogy magyar nyelv szépsége is kifejezi.

Ezek mellett mindenki hasznot húzhat abból a tudásból, amit a tápanyagok energetikai besorolásából érthetünk meg. Bár a cikk végén listázom azon ételeket/italokat, amik hűtő hatással vannak a szervezetre, memorizálás helyett egyszerűbb megérteni egy pár alapelvet, ami segít eligazodni a rendszerben.

  1. A nyár folyamán testünk természetesen könnyű és kis mennyiségű ételeket kíván, amelyek könnyen emészthetőek, mert az emésztő tűz - a belső hő forrása - szétszóródik, csökken. Ha ennek ellenére ilyenkor túlesszük magunkat vagy fűtő hatású, olajban gazdag ételeket fogyasztunk, akkor az étel feldolgozásáért az agni is újra emelkedni fog.
  2. Mára a nyugati orvostudomány is elismeri, hogy egyes ízek a hypothalamus dekódolása révén adott kémiai és élettani folyamatokat indítanak el a szervezetben. Jó néhány személyes tapasztalatunk is megerősítheti, hogy a keserű pl. vízhajtó, a savanyú izzaszt, a sós szárít. Ugyanígy, az indiai orvostudomány évezredek óta használja az édes és keserű ízek hűtő hatását. S bár ezek az ízek ezért nyáron ajánlottak, fontos hozzátenni, hogy az édes alatt nem feltétlenül a bolti csokit, hanem inkább az édes zöldségeket (avokádó, kígyóubi, cukkíni), gyümölcsöket (cseresznye, körte, dinnye), gabonákat (zab, búza, quinoa, rizs..) és egyes tejtermékeket (termelői házi tej, vaj) értjük. Ugyanígy ne csak a kávé jusson eszünkbe a keserűről, de gondoljunk a kesernyés salátafélékre, rukkolára, grapefruitra, spárgára, rozsra, kurkumára és rengeteg hűtő hatású gyógynövényünkre, mint a gyermekláncfű vagy a csalán is.
  3. Ha nincs emésztési gondunk, az évben ez a legjobb időszak a nyers táplálkozásra. A nyers étel megemésztése több energiát igénylő folyamat, ami moderálja a forró természetű agnit (emésztőnedvek), azaz hűti a testet. Ezért ilyenkor együnk sok zöldlevelest, salátát, gyümölcsöt és zöldséget, annál is inkább, mert a túlnyomóan nyers ételfogyasztás csak a késő tavaszi és a nyár időszakokban előnyös számunkra.

A továbbiakban pedig csemegézhetünk az alábbi hűtő hatású ételek, italok, gyógynövények listájából:

Hűtő gyümölcsök: alma, avokádó, eper, dinnye, cseresznye, datolya, füge, lime, málna, körte, gránátalma, szőlő (kifejezetten fűt: szilva, papaya, citrom, sárgabarack, őszibarack, ananász, narancs)

Hűtő zöldségek: zöldborsó, tök, spárga, csírák, cukkíni, okra, saláta, uborka, karfiol, káposzta, brokkoli, zeller, fehérrépa, krumpli, spenót, tv paprika  (kifejezetten fűt: olivabogyó, torma, retek, csípős paprika, cékla, sütőtök, paradicsom)

Hűtő gabonák: főtt zab, búza, basmati rizs, fehér rizs, árpa (kifejezetten fűt: hajdina, köles, kukorica

Hűtő hüvelyesek: adzuki bab, vöröslencse, tofu, szójabab, csicseriborsó (kifejezetten fűt: vesebab, barnalencse

Hűtő(bb) olajak, olajos magvak: kókusz, tisztított/áztatott mandula (kifejezetten fűt: minden más olajos mag)

Hűtő tejtermékek: házi kecske-, tehéntej (nem UHT), vaj (kifejezetten fűt: tejföl, yoghurt, érlelt sajtok)

Húsfélék: minden húsféle és tojás fűtő hatással van a szervezetünkre

Hűtő gyógynövények, fűszerek: aloe, gyermekláncfű levél-, virág, mentafélék, koriander, shatavari, triphala, brahmi, sáfrány (kifejezetten fűt: borsfélék, fahéj, szegfűszeg, fokhagyma, gyömbér, mustármag, só, szójaszósz)